Royal tarokk

Tisztelt játékostársunk!

Az 1980-as évek derekán összejöttünk tarokk-fanatikusok, hogy végre – a játékban először – versenyeket rendezzünk. Volt köztünk ortodox paskievicsező, illusztráltat játszó, ill. magas tarokkot művelő is.
Az első próbálkozások után, sajnos, igen hamar rájöttünk, hogy a leosztásonként változó partner, a skart és a lapjárás szeszélye olyan szinten teszi tönkre az eredmény kialakulását, hogy a „tarokkverseny” végeredménye legtöbbször a vicc kategóriájába tartozik. Sajnos, mindannyiunk kedvenc játéka, a tarokk – ebben a formában – teljességgel alkalmatlan a versenyzésre.
Ezért úgy döntöttünk, nekiállunk a tarokk egy teljességgel új variációjának a kidolgozásához, hogy végre valóban összemérhessük az erejünket, tarokktudásunkat. Évtizedes munkával – országos játéktesztelésekkel – erőfeszítéseinket siker koronázta: az új játék – royal néven – ma már elismert sportággá vált, a szerencse csupán a kiosztások változatosságára korlátozódik. Ezt az új tarokkot két, fix pár játssza egymás ellen, skart nélkül, a kevés tarokkot hiányzó pontszámokkal kompenzálva. Csapatbajnokságot, kieséses kupaküzdelmeket rendezünk, saját országos szervezetünk, újságunk van.
Azért, hogy a játék mégis „tarokk” maradjon, a fenti, „csapat-royal” mellé kidolgoztuk a hagyományos partnerhívásosat is – bár ennek nem célja közvetlenül a korrekt végeredmény tükrözése – érdekes módon, még így is sokszorta „értelmesebb” végeredményeket produkál, mintha húszashívásoztunk volna. (Talán nem véletlenül terjed a játékunk a komolyabb tarokkosok körében…)
Gondoltunk egyébként arra a gyakori esetre is, amikor váratlanul nem jön el a 4. játékos – a royalt kidolgoztuk három játékos által is játszhatóvá… A hívásos négyest és a hármast inkább „szórakozásból”, míg a fix páros „csapatot” leginkább versenyzés céljából játsszuk. Honlapunkon ez utóbbi eredményeit a főoldalon közöljük, a többi tudnivaló megtalálható a menüpontokra klikkelve. 

Legfrissebb híreink:

A Magyar Royal Tarokk Egyesület elnksége szeretettel meghívja
az extrém sportok, az antarktiszi túrák és a túlélősportok kedvelőit
az egyesület idei kzgyűlésére és díjkiszt ünnepségére.
Helyszíne: a hfedte Budakeszi, (a volt) Black Horse étterem.
Ideje: Q*rva hideg. (Egyébként: febr.12., vasárnap...)
A sikeresen megérkezettek arany, ezüst ill. bronzgaluskát kapnak,
valamint jégcsákányt a még sikeresebb hazaútra.

(Kérjük azon hősket, akik neki mernek vágni az odaútnak, jelezzék azt emilben,
hogy mi, otthonmaradottak sszeszámolhassuk a mártírok koszorúit.)

dr.ádám János (Győr) a 800. trfeáját teljesítette.

I.31. CSB 9. Zagyvakeszi (Triumf) - Szintézis 104:96 Bp.buda
I.30. CSB 8. Szintézis (Trojka, Spadille) - Székelyfon 100:94 Internet
I.24. CSB 7. Zagyvakeszi (Spadille) - Máltai Slyom (Spadille) 92:87 Bp.buda
I.22. CSB 6. Ottvannak - Zeneakadémia 96:90 Bp.Németvlgy
I.19. CSB 5. KoHász (Manille, Spadille) - Pikol HP 99:86 Székesfehérvár
I.19. CSB 4. Pikol HP - KoHász 93:91 Székesfehérvár

Sikora István (Bp.) a 250. trfeáját teljesítette.

I.17. MK elődntő/3. KoHász - rk Malom 96:93 Bp.buda
I.17. CSB 3. Luzitán Sasok - Zagyvakeszi (Spadille) 97:94 Bp.buda
I.17. CSB 2. Máltai Slyom (Scala, Manille) - KoHász 96:93 Bp.buda
I.12. MK 4-kzé/3. Luzitán Sasok - Győr FuGi (Man, Spad) 95:92 Székesfehérvár
I.12. MK 4-kzé/2. Luzitán Sasok - Győr FuGi (Betlehem) 96:95 Székesfehérvár
I.12. MK 4-kzé/1. Luzitán Sasok (Famille) - Győr FuGi 102:95 Székesfehérvár
I.10. CSB 1. Palotai Matadorok - Zagyvakeszi (Manille) 93:88 Bp.buda

 

I. 10., Bp.Hídfő Pub. Vladár Ferenc (Zagyvaszánt) valamint Redl Tibor (Mr) egyaránt teljesítette az 1000. trfeáját!

A XXVII. Piatnik Magyar Csapatbajnokság 2011. végeredménye:
1. Szintézis (Gerots Zoltán, Mzer Sándor, G.Szab Attila)
2. Playing Kards (Kardos Péter, Rzsavlgyi Attila, Kardos Krisztina)
3. Palotai Matadorok (Sprecher Károly, Kardos Lászl)

A XIII. Piatnik Magyar Pontszerző Bajnokság 2011. végeredménye:
1. Vladár Ferenc (Zagyvaszánt)
2. Gerots Zoltán (Bp.)
3. dr.Wersényi Fúj Gyrgy (Győr)

Az ad 1%-a erre az adszámra utalhat:
18163487 - 1 - 42
MRTE 1085 Bp. Horánszky u. 4.